Kultúrális rovatunk következik, egy szó mint száz: tanuljunk!!!

Nos hát igen.... irodalom. Rengeteg fiatal és nem fiatal tanonc kedvenc órája. Lehet rajta jókat aludni, jókat firkálni a füzet hátuljába, illevet felírni az utolsó warok eredményeit egy üres lapra. De pár ember tényleg szeret rajta TANULNI. Tök jó a magyar, mert elemezzük a verseket, tanárok bemagyarázzák nekünk, hogy mit gondolt a költő az adott vers írása közben, belemagyarázzák mit csinált, mit szart, mit evett. Egy sorrol a tanár képes órákat végig pofázni arról, hogy miért írta azt úgy le. Ez egy nagy lófaszság szerintem. Csomó versnél szimplán depós, vagy részeg volt drága íronk, és szimplán leírt minden szart, ami akkor az eszébe jutott. Ezt a mi jelen időnkben áldásként tanuljuk, hiszen az úgy van ahogy mondják kedvenc szoknyás tanáraink. Hát persze. Nos, találtam két érdekes verset, ami a Kossuth-díjas Tandori Dezsőtől származik. Első ránézésre azt hittem, hogy az egyik egy rövidke kis csattanós vicc akar lenni, míg a másik egy rossz helye belinkelt informatikai kód. Nos, ez persze lehet, hogy csak az én hozzá nemértésemből fakad. Biztos. Itt az a két vers, és ha van valaki aki tudna valamit füzni hozzájuk, szíevesen meghallgatnánk. Az írja le a kommentbe!

Egy szó mint száz ;  ÉLJEN AZ IRODALOM!!!!

1.Tandori Dezső - A DAMASZKUSZI ÚT